Egy nap Patríciával
Az a nap
Néha, ha egy nap rosszul indul, később rendbe jön. De ma fordítva történt.
Egyre rosszabb lett. Mari komoran állapította meg: rémálomként kezdődött,
fekete komédiaként folytatódott, és végül pocsék szappanopera lett belőle.
Kérdések lógtak a levegőben: „Vajon visszatér-e Mari férje? Lesz-e még egy
nyugodt perce életében? Mostantól fogva végleg fehér marad a haja?” Beteg
gondolatok, de a mai nap után….
Még ki sem nyitotta a szemét, mikor egy nehéz súly zuhant a hasára. Az első
látványtól felsikított. A kisbaba ott ült a hasán, vérfagyasztó vigyorral,
arcán féltucat vörös csík, keresztbe-hosszába. A sikoly hallatára férje, Pali
még félálomban, kiugrott az ágyból. Lábai kicsúsztak alóla, átsiklott a háló-
szoba padlón, és símán, mint egy szappan, ki, a konyhába.
Mari felragadta a babát és követte férjét. Megértette, mi történhetett. Szép
sorban, az ágytól a konyháig, tojások hevertek a földön, már ami megmaradt
belőlük tojásnak, mert inkább rántottának látszottak, széttörve, szétkenve
szegény Pali bámulatos csúszása által.
A férfi feltápászkodott, talpra tántorgott. Aztán meglátta élete párját a
gyerekkel a karján. A vérfagyasztó látványtól ő is felordított, fejébe nyomta
a kalapját és kirohant a házból. Mari csak a tojásos pizsama hátát észlelte
egy pillanatra – mezítláb, kalapban, csöpögő tojásokkal – vajon hány korán kelő
dolgozó zavarodott meg elméjében a látványtól? De Marinak most más gondjai
voltak.
Ahogy a még mindig vigyorgó csecsemőre nézett, majdnem elejtette ijedtében.
A kis Patricia nem csak vércsíkokkal volt kidekorálva: még mindig hadonászott a
konyhakéssel! És az a szörnyű vigyor! Még rikongatott is hozzá! Láthatóan
boldog volt. Vagy megbolondult?
A kislány most eldobott valamit. Nem a kést – azt még görcsösen szorongatta. A
másik kezéből repült ki valami. Mari végre megértett mindent. A vörös csíkok az ő saját ajakrúzsából eredtek. Míg ő aludt, a kis szörnyeteg valahogy
megkaparintotta. A kés és a tojások csak kellékek voltak, a nagyobb hatás kedvéért.
Mit tehet ilyenkor egy anya? A popsijára verjen? Üvöltsön? Múltbéli tapasztalatok alapján, ezt valami új játéknak venné. Ki kell takarítani. De hogy kezdjek hozzá?
A gyerekkel a hóna alatt, Mari óvatosan kitipegett a konyhába. A kislány
alapos munkát végzett. Miután gondosan kirakta a tojásokat, kiborította a zabpelyhet, meglocsolta tejjel és gyümölcslével, és jól megsózta. Tetejébe még
a kiskutyát is beengedte, aki most ott ült az összetört mézesüveg tartalmában, ijedten vinnyogva.
Mari jól megrázta a kislányt, „Ó, Patricia, hogy tehetted?” de a kicsi vidám
csevegéssel válaszolt és kinyújtotta a karját, nyilván játszani akart a kutyussal. Nem, ez nem a megoldás.
A boldogtalan anya visszavitte a kicsit a hálóba, de ott nyilván nem hagyhatta.
A kést végre ki lehetett csikarni a kezéből. Mikor tanult meg kimászni a ketrecből? Nos, most nem ez a lényeg. Legközelebb vasrácsot kell venni. De most sürgősen kell intézkedni.
Első dolog, eltávolítani a rúzst. Rábeszélni, hogy maradjon a fürdőkádban. Szerencsére, nem érte el a forró vizes csapot, így talán nem fogja magát leforrázni vagy vízbe fojtani. A beretvát se tudja elérni a kis szekrényben.
Következő. Megmenteni a kutyust. A konyhai csap segített. Törülközőbe vele!
Most látta, hova lett az éjjeli arckrémje. Jó nagy göbökben díszítette a falat.
Sóhaj. Le vele.
Minden megmaradt erejét összeszedve, a telefonhoz kúszott.
„Egy szót sem értek ebből a dadogásból,” mondta Mama, „de értem, hogy baj van. Máris jövök! Biztos a te drágalátos Palikád bántott. Micsoda? Hogy a kis Patty? Ezt nem hiszem! Mindegy, mindjárt ott leszek.”
Valóban nem tartott soká. A kis Patríciát megsimogatta, az bűbájosan mosolygott az ő mamijára. Mari csak egy szemrehányó feddést kapott. „Szörnyen nézel ki! Menj, mosd meg az arcodat és tűnj el. Rád férne egy látogatás a fodrásznál. Csak bízz rám mindent!”
Hálától olvadozva, Mari szótfogadott. Alig egyszer-kétszer csúszott meg a szétkent arckrémen, de összekapta magát, pórázra fűzte a kutyust, és boldogan eltávozott. Tudta, hogy a szomszéd kis boltban talál egy nem túl drága blúzt. Már nézegette előző nap. És ilyen korán még biztos be tud jutni a fodrászhoz.
Ha már ott volt, kicsit szétnézett a boltban. Olyan ritkán volt ideje nézelődni mostanában….
Mikor megérkezett a fodrászhoz, Linda különösen nézett rá. „Hát veled mi történt? Tudod, hogy megőszültél?”
Sértődötten akart válaszolni, mikor megszólalt a telefon. Linda felvette, és neki nyújtotta.
„Nekem? De hát senki sem tudja, hogy itt vagyok!” Rosszat sejtve vette át a kagylót.
A hívó hangja majdnem felismerhetetlen volt a zokogástól. „Mari, ha nem jössz azonnal, esküszöm, kiugrom az ablakból és viszem ezt a kis szörnyeteget is!”
A háttérben tisztán lehetett hallani Patrícia boldog kacarászását. Mari mindent értett.
...Már este volt. Mari ott ült az ágyon, szinte érezve, hogy válik a haja egyre fehérebbé… Anyja a kórházban, tele nyugtatókkal, férje ... egy idő múlva előkerült, lezuhanyozott és eltűnt. Biztos az irodájába onnan meg egy pohár sörre a barátokkal. Ki kellett heverni az izgalmakat.
Reszketve a félelemtől, lábujjhegyen betipegett a gyerekszobába. Az éjjeli lámpa rózsaszín fényében, macikkal díszített paplankája alatt, Patrícia mosolyogva aludta az angyalok álmát.
Mari elbűvölten nézte. Istenem, milyen szép, milyen ártatlan – nem akart ő rosszat! Túlteng benne az energia, a fantázia… Ha egy kicsit nagyobb lesz, megérti majd, hogy – mit is? Hogy mi mire való- hogy a dolgoknak céljuk van és, hogy vannak határok- és akkor csodálatos lesz - igen az én pici lányom lesz a legokosabb, legjobb, legügyesebb a világon - ha én segítem, fogom a kis kezét és irányítom - érzem, tudom, hogy így lesz.
Lehajolt és megcsókolta.
